László Boldizsár 2008 szeptemberétől a Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának a szólistája, 2009 januárjától három főszerepet játszik az évad végéig. Ezzel kapcsolatban jutott arra az elhatározásra, hogy 2009 év elejétől a Cotton Club Singersben átadja a helyét egy olyan tehetséges énekesnek, akivel a csapat nélküle is tudja folytatni útját. Az utóddal a csapat már próbál.
2009 február 5-én lesz a Művészetek Palotájában Boldizsár búcsúkoncertje, és egyben ezen az estén lép először színpadra az együttes vadonatúj, szám szerint tizedik énekese.
Mindezek nem jelentik azt, hogy László Boldizsár teljes mértékben eltűnik a zenekar életéből.Továbbra is a háttérből segíti őket, a menedzsmentet is ő vezeti, csak a színpadon adja át a helyét...
László Boldizsár Szegeden óriási sikerrel debütált a Faust Elkárhozása c. opera ősbemutatójának címszerepében.
Boldi Lányának első koncertje...április 11-én 20.00-tól a Dark Notes zenekar koncertjét láthatjátok a Dürer-Kertben. (CÍM: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.ASZTALFOGLALÁS: